Szobafoglalás

Kalkulálja ki és foglalja le pihenését online, azonnali visszaigazolással, könnyedén, pár lépésben, csak 2 perc alatt!

Foglalás / Árkalkulácó

Vendégkönyv

Diamant Hotel Csapata
Kedves Benkő Házaspár,
köszönjük szépen hozzászólását, örülünk, hogy jól éreztük magukat nálunk, szeretettel visszavárjuk Önöket.
2014. Június 23. hétfő
Benkő Csaba és neje
Tisztelt Diamant Hotel! Elégedettségünknek kívánok hangot adni ez úton. 2014. június 11-13. között töltöttünk Önöknél 2 éjszakát. A szállodával, szolgáltatásaival és a Személyzettel a legmesszebb menőkig meg voltunk elégedve. Tetszettek a választékos, különösen finom ételek, az igényesség és a tisztaság. Talán egy apró észrevétel, melynek megoldása lehet,hogy nem is Önökön múlik: mi ugyan nem vagyunk allergiásak, azonban még is zavaró, a nyárfavirágzás. Feltételezem, Önöknek is. Ha lehetőség van rá, ezeket a fákat más fákkal kellene helyettesíteni. Először jártunk Önöknél, de nem utoljára. További sok elégedett vendéget kívánunk Önök nek! Benkő Csaba és neje
2014. Június 18. szerda
Diamant Hotel Team
Kedves Vendégünk! Sajnálattal vettük negatív bejegyzését amely egyben nekünk építő jellegű kritika. Kérem legyen kedves a teljes panaszlevelet részemre megküldeni, mert valami oknál fogva nem látom a teljes levelet.
Munkámat megkérném, hogy segítse abban, hogy szólt-e személyesen a műszak vezetőnek itt tartózkodása alatt. Ha igen ki volt az és mit csinált annak érdekében, hogy a problémát orvosolja? A személyzetünk alul képzett, itt mire is gondol pontosan? Melyik részlegünkön? Esetleg meg tudná-e nevezni az illetőket?
2014. Május 27. kedd
Pebe
Kedves Diamant Hotel Dolgozói!
Szép a hotel a szigetközi mesés környezetben!
Viszont a vendéglátás még nem merülne ki abban, hogy a vendégek fizessenek oszt' jó napot!
Amivel nem voltunk elégedettek:
- egy régebbi negatív beírás a vendégkönybe nem jelent meg!
-nem volt törülköző vasárnap délután
-retkes nyakú szakadt fürdőköpeny.
-piszkos szoba
-kerékpárok többségén nem működik a fék!
- ingyenes parkolás ellenére fizettetett a recepciós úr!
-alulképzett személyzet
Remélem, fognak még fejlő
2014. Május 15. csütörtök
Gergely Zita
Annyira csodálatos hely a nyugodtság szigetén. Finom az étel édes a személyzet.
 
Köszönöm és szép napot
2014. Május 15. csütörtök
Diamant Hotel Team
Tisztelt Erdélyi Róbert,
sajnálattal olvassuk, hogy csalódtak szállodánkban. Utána néztünk az Ön által jelzett takarítási, illetve törölközőt érintő hiányosságnak, a szükséges lépéseket megtettük, a jövőben nem fog előfordulni ez a probléma, köszönjük, hogy jelezte felénk.
Szállodánkban kapható étel-, és italkínálat minden igényt kielégít, így a behozott italokat nem áll módunkban Önöknek felszolgálni, és kinyitni sem. Házirendünk alapján úgynevezett "dugódíjat" számlázunk minden behozott és elfogyasztott italra, Önök esetében ezt nem tették meg a kollégák.
Üdvözlettel:
Diamant Hotel Csapata
 
 
2014. Május 15. csütörtök
Erdélyi Róbert
Tisztelt Diamant hotel vezetősége. 
Minden hónapban kiruccanunk valahova kikapcsolódni. Most sem volt ez másképp mikor felkerestük az Önök szállodáját, egy baráti társasággal. És nem volt egy jó döntés. 
Csalódottak vagyunk mert:
Nem volt kitakarítva a szoba, nem volt törölköző, mint ahogy fürdőlepedő sem. Másnap délutánra sikerült  pótolniuk többszöri kérésre.
Sebaj osztoztunk, de nehezen tudunk szó nélkül elmenni azon tények mellett, hogy egy különleges alkalomra tartogatott bórt amit csónakázás közben szeretünk volna elfogyasztani, nem volt hajlandó kinyitni a személyzet, mondván, hogy ezért a főnökség büntet.  Nem tankoltunk fel italból, a nap folyamán tetemes összeget hagytunk az Önök érdekeltségébe tartozó Sári csárdában mint ahogy az étteremben is koktéloztunk. 
Tisztában vagyok a mi-érttel, mert én is szakmabeli vagyok, de azt gondolom, hogy hosszútávon  sokka
2014. Május 11. vasárnap
Erdélyi Róbert
Tisztelt Diamant hotel vezetősége. 
Minden hónapban kiruccanunk valahova kikapcsolódni. Most sem volt ez másképp mikor felkerestük az Önök szállodáját, egy baráti társasággal. És nem volt egy jó döntés. 
Csalódottak vagyunk mert:
Nem volt kitakarítva a szoba, nem volt törölköző, mint ahogy fürdőlepedő sem. Másnap délutánra sikerült  pótolniuk többszöri kérésre.
Sebaj osztoztunk, de nehezen tudunk szó nélkül elmenni azon tények mellett, hogy egy különleges alkalomra tartogatott bórt amit csónakázás közben szeretünk volna elfogyasztani, nem volt hajlandó kinyitni a személyzet, mondván, hogy ezért a főnökség büntet.  Nem tankoltunk fel italból, a nap folyamán tetemes összeget hagytunk az Önök érdekeltségébe tartozó Sári csárdában mint ahogy az étteremben is koktéloztunk. 
Tisztában vagyok a mi-érttel, mert én is szakmabeli vagyok, de azt gondolom, hogy hosszútávon  sokka
2014. Május 11. vasárnap
Diamant Hotel Team
Kedves Orsre,
sajnos Hotelünkben csőtörés volt abban az időpontban, amit nem tudtunk előre, így hirtelen kellett a szobákat átrendeznünk, ahova áthelyeztük Önöket, az ugyanolyan kategóriájú szoba, mint ahova a foglalása szólt.
Az Önök panaszát, amikor jelezte, egyből kerestünk rá megoldást.
Sajnáljuk, ha elégedetlenek voltak szolgáltatásainkkal, igyekszünk minél előbb orvosolni az Ön által jelzett hibákat.
A kamerás, őrzött-védett parkolóért fizetni kell, de úgy gondoljuk, ennyit megér az autójuk biztonsága.
A felszolgálói díj az étlapon minden oldalon fel van tüntetve.
Üdvözlettel:
Diamant Hotel Csapata
2014. Április 28. hétfő
Diamant Hotel Team
Kedves Silvia, köszönjük szépen kedves szavait :)
2014. Április 28. hétfő
Silvia N.
Húsvétkor töltöttem Önöknél 2 éjszakát, nagyon figyelmes és segítőkész volt a személyzet, ami nagyban hozzájárult, hogy jól érezzem magam. Szoba kellemes, tiszta. köszönök mindent. Visszatérek még.
2014. Április 24. csütörtök
orsre
Húsvét előtt töltöttünk Önöknél 2 éjszakát 2 gyermekkel. Érkezésünkkor közölték, hogy nincs szabad szoba a hotelben, holott két hónappal korábban lefoglaltuk a szállást. A minimum az lett volna, hogy telefonon vagy e-mailben előzetesen tájékoztat erről.
Nem volt választásunk. A hidegben téli kabátban indulhattunk wellnessezni a gyerekekkel, utána hajszárítás, télikabát és ki a hidegbe. Vacsorához újra télikabát.
A kárpótlásként egy éjszakára felajánlott családi szoba sajnos nem kárpótolt minket.
A szálloda messze elmarad a 4*-tól. A fürdőköntösök mind rojtosak, szakadtak. A fürdőszobában hangyák, az ajtófélfa mozog.
Gyerekbarát szállodaként van a galérián egy életveszélyes folyosó, még nagyobb gyerek is könnyen kieshet.
Lenyúlás, hogy a parkolásért fizetni kell, nem is használtuk a parkolót.
Az étterem drága, a felszolgálási díjról sehol nem tájékoztattak
2014. Április 23. szerda
Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat, hogy elérhetővé váljanak a közösségi média funkciók, és hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Az oldal használatáról gyűjtött adatokat megosztjuk a közösségi média, marketing és elemző partnereinkkel, akik lehet, hogy ezt kombinálni fogják más adatokkal amiket Ön megadott nekik, vagy ők gyűjtöttek Önről azáltal, hogy a szolgáltatásaikat használta.
diamant map
card-1 card-2 card-3 card-4 card-5 card-6 card-7 card-8 card-9 card-10 card-11 card-12 card-13 card-14 card-15 card-16 card-17 card-18 card-19 card-20 card-21 card-22 card-23 card-24 card-25 card-26 card-27 card-28 card-29 card-30 card-31 card-32 card-33 card-34 card-35
Recepció - Hall

./files/other/2015.10.22.11.39.42_1_m.jpg

A Diamant Hotel egyedülállóan csodálatos környezetben, a vadregényes Dunakilitin várja kedves vendéit. A recepciós munkatársaink a nap 24 órájában készséggel állnak Vendégeink rendelkezésére.

Részletek ›
Duna-Korzó Étterem terasza

./files/other/2015.10.22.11.40.36_2_m.jpg

A Duna Korzó éttermünk vízparti terasza, amely nyáron felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg vendégeinket. Jó idő esetén grill teraszunk várja az ínyencségre vágyó vendégeket.
 

Részletek ›
Külső élménymedence, csúszdával

./files/other/2015.10.22.11.42.06_3_m.jpg

Mindazok a kedves Vendégeink, akik a forró nyári hőségben felfrissülésre vágynak, a külső élménymedencékben fürödhetnek, ahol egy hatalmas csúszda teszi teljesebbé az élvezetet.

Részletek ›
Duna-Korzó Étterem

./files/other/2015.10.22.11.44.45_4_m.jpg

Diamant Hotelünk első osztályú éttermét ajánljuk, amennyiben eleganciára vágyik.
A nyugodt, elegáns helyszín a szolídabb, beszélgetős ünneplés kitűnő helyszíne.

Részletek ›
Greenfield Pub - angol stílusú pub

./files/other/2015.10.22.11.45.48_5_m.jpg

Hamisítatlan angol stílusban várja szórakozni vágyó vendégeit. Lehetőségek tárháza határtalan a jókedv fokozására: 4 sávos bowling bajnokság, biliárd, csocsó, darts biztosítja a kollégák közös szórakozási lehetőségét.

Részletek ›
4 sávos bowling pálya

./files/other/2015.10.22.11.47.00_6_m.jpg

Hotelünk egyik különlegessége a hozzá kapcsolódó angol stílusú söröző, melyben helyet kapott egy négyállásos amerikai bowling pálya, egy billiárd asztal, darts és asztali foci is.

Részletek ›
Club helyiség, és terasz

./files/other/2015.10.22.11.51.40_7_m.jpg

Klubhelyiségeink ideális hangulatot biztosítanak a kellemes délutáni és esti kikapcsolódáshoz.  Akik a természet szépségeit élveznék inkább, azokat a teraszunkon várjuk.

Részletek ›
Wellness komplexum, belső medencékkel

./files/other/2015.10.22.11.59.51_8_m.jpg

A wellness az általános jó közérzet, a teljes testi és lelki kiegyensúlyozottság programja. A mai kor embere számára kialakított reform-életforma, amely magában foglalja a fittséget és a testi, lelki, szellemi egészséget, ugyanakkor azoknál jóval többet jelent.

Részletek ›
Wellness drink bár

./files/other/2015.10.22.12.05.41_9_m.jpg

Hotelünk wellness részlege tökéletes lehetőséget kínál a kikapcsolódásra és a test teljes regenerálódásához. A wellness hétvégét még élvezetesebbé teszi egy kellemes meleg ital, facsart gyümölcslé vagy egy finom koktél, melyek széles választéka megtalálható wellness drink bárunkban.

Részletek ›
Gyerekmedence, és bébi pancsoló

./files/other/2015.10.22.14.07.04_10_m.jpg

A Diamant Hotel ****, Szigetköz számára fontos, hogy családbarát, gyerekbarát, bababarát szállás legyünk. Bízunk abban, hogy az általunk nyújtott szolgáltatásokkal csemetéjének is boldog és vidám napokat tudunk szerezni és ezáltal az együtt eltöltött idő öröme kellemes emlék maradjon a család minden tagja számára.

Részletek ›
Thai masszázs szoba

./files/other/2015.10.22.12.19.15_11_m.jpg

A masszázs az izmok nyomásáva, nyújtásával a szabad energiaáramlást igyekszik biztosítani. Sajátossága, hogy a thai masszőrök ujjaikon kívül kézfejüket, könyöküket, térdüket és lábukat is használják az élettani pontok masszírozása során.

Részletek ›
Zárt, őrzött parkoló

./files/other/2015.10.22.12.34.25_12_m.jpg

Aki ellátogat a Szigetköz csodálatos vidékére, számos olyan élménnyel gazdagodik, ami kellemes a szemnek, nyugtatja a lelket és pihenteti a testet. Ennek a gyönyörű tájnak a szívében fekszik a Diamant Hotel****, amely valóságos ékszer a természetet kedvelők köreiben. Hotelünk tágas és őrzött parkolórésszel rendelkezik.

Részletek ›
Füli ugriparkja, kétszintes játszóház

./files/other/2015.10.22.12.42.48_13_m.jpg

A kétszintes játszóház minden korosztály számára kalandos szórakozást ígér. Számtalan élményt kínál a függőhíd, a boksz zsák, a bóják, szivacs figurák, egyensúlyfejlesztő forgó hengerek, csúszda és a színes műanyag labdákkal töltött medence és mászófal.

Részletek ›
Homokos Duna-parti strand, vízi biciklikkel, kajakokkal

./files/other/2015.10.22.12.47.45_14_m.jpg

A Duna-parton fekvő Diamant Hotel**** igazi ékszer a gyönyörű környezetet kedvelők körében; csodálatos teret biztosít strandoláshoz és a vízi sportokhoz.

Részletek ›
Duna-parti csúszda

./files/other/2015.10.22.12.54.54_15_m.jpg

A teljességre törekszünk, ezért igyekszünk a babák-gyermekek kényelméről, védelméről, öröméről is gondoskodni, mialatt az anyukák és az apukák is megkapják a pihenéshez, szórakozáshoz, kikapcsolódáshoz szükséges nyugalmat.

Részletek ›
Hatalmas játszótér, fa játékokkal, trambulinnal

./files/other/2015.10.22.12.59.18_16_m.jpg

A hotel 5 hektáros parkját az épület elzárja a forgalomtól, így a kert pompás színteret biztosít a játéknak és a hatalmas játszótéren kedvükre szaladgálhatnak a lurkók. A szabadban korszerű homokozók, csúszdás faerődítmény, mászókák, kisházak, hinták, trambulin és óriáscsúszda várja a gyerekeket.

Részletek ›
Röplabdapálya

A röplabda izgalmas csapatjáték, amelyben a labdát a pálya közepén kihúzott hálón keresztül az ellenfél oldalára kell ütni. A röplabda gyors és sokoldalú mozgást igényel, ezért igen közkedvelt a fiatalok körében. Az igényesen kialakított röplabdapályánk még élvezhetőbbé teszi a játékot.

Részletek ›
Teniszpálya

A 19. század egyik legnépszerűbb sportága ma is óriási népszerűségnek örvend; előszeretettel űzik a fiatalok és idősek is egyaránt. A tenisz ma már olimpiai sportág. Kiváló minőségű teniszpályáink élvezetes játékot biztosítanak minden játszani vágyó vendégünknek.

Részletek ›
Tűzrakó, bográcsozó hely

A magyar konyha egyik kihagyhatatlan finomsága a bográcsban elkészített gulyás. A hotel erre a célra kialakított tűzrakó és bográcsozó helyet biztosít a vendégeinek, akik maguk is szeretnének megpróbálkozni e különleges ínyencség elkészítésével.

Részletek ›
Noel bárkája, kisállat simogató

./files/other/2015.10.22.13.13.47_20_m.jpg

Nincs olyan gyerek, aki ne szeretné az állatokat. Van viszont sok, aki bármennyire szeretné, nem teheti meg, hogy kis kedvencet tartson a lakásban, házban. Állatsimogatónkban találkozhatnak a gyerekek számos ritkaságnak számító állattal, többek között mini ló, kameruni törpekecske, juh és természetesen a baromfiudvar lakói - Noel bárkája elnevezéssel.

Részletek ›
Diamant Rendezvénysátor

./files/other/2015.10.22.15.24.45_21_m.jpg

A Hotel páratlanul szép parkjában található fixen telepített hűtött- fűtött rendezvénysátor elegánsan kialakított, változatosan berendezhető 300 m2-es rendezvényterem, melyet igény szerint dekorálunk. Speciális adottságainál fogva ideális helyszín. A sátor maximális befogadóképessége: 300fő.

Részletek ›
Sári Csárda parkoló

./files/other/2015.10.22.15.42.17_22_m.jpg

Házias ízek és magyar vendégszeretet várja azokat, akik vissza szeretnének utazni velünk az időben néhány száz évet. A Sári Csárda a Diamant Hotel közelében, könnyen megközelíthető helyen található; a gépkocsival érkező vendégek a Sári Csárdához tartozó parkolót vehetik igénybe.

Részletek ›
Sári Csárda magyaros étterem

./files/other/2015.10.22.15.50.07_23_m.jpg

Különleges időutazásra hívjuk most Önt. Kérjük sétáljon vissza velünk néhány száz évet és engedje hogy lenyűgözze a puszta páratlan szépsége, élvezze a régmúlt idők békés hangulatát. Házias ízek, búbos kemence és magyar vendégszeretet várja betérő vendégeit. A csárda étterem 140 fő fogadására alkalmas. Hétfőtől szombatig élőzenével kedveskedünk vendégeinknek.

Részletek ›
Sári Csárda tradicionális borospincéje

./files/other/2015.10.22.15.54.15_24_m.jpg

Történelmi hangulatot idéző tradicionális borospincénk minden szívet megmozgat. Régi korokat idéző pincénk összesen 20-80 fő befogadására Csárdánk pincéjét külön kérésre lezárjuk. Ideális helyszín borkóstolóval egybekötött borvacsorához.

Részletek ›
Sári Csárda Duna-parti terasza

./files/other/2015.10.22.16.00.24_25_m.jpg

Egyik legkedveltebb helyszín a vízpart közelsége miatt. Látványkemencénk és bográcsozó tűzhelyünk egyedülálló a környéken. (kemence, bográcshely, grillsütő, kerti tűzhely) Üstben, roston, bográcsban készülnek a vendégek szeme láttára a finomságok, kérésre. 130 fő befogadására alkalmasa Duna part teraszunk, ami garantáltan lenyűgöző mindenki számára.

Részletek ›
Kemencék

./files/other/2015.10.22.16.11.17_26_m.jpg

A kemence az egyik legrégebbi tűzhely, amelyet ember épített. Az ebben elkészített ételkülönlegességek igazi finomságoknak számítanak, össze sem hasonlíthatóak azokkal az ételekkel, melyek konyhai tűzhelyen főttek. A szabadtéri kemencéinkben készült ételeink a régmúlt idők ízvilágát idézi meg.

Részletek ›
Duna-parti stég terasz

./files/other/2015.10.23.08.34.36_27_m.jpg

A víz közelsége sokakra nyugtatóan hat; segít ellazulni, kikapcsolódni és kreatívabbá tesz. A Duna-parti teraszunk egy kellemes, hangulatos hely, ahová vendégeink újra és újra szívesen visszatérnek.

Részletek ›
Zátonyi Duna-ág, vízi trambulinnal

./files/other/2015.10.23.09.14.57_28_m.jpg

A Zátonyi Holt Duna-ág Dunaszigetnél található. A Dunasziget a Szigetköz egyik leggyönyörűbb területe, amely természeti adottságainak köszönhetőn rengeteg lehetőséget kínál a pihenésre és a sportolásra.

Részletek ›
Szigetköz

Aki ma ellátogat a Szigetköz csodálatos vidékére csupa olyan élménnyel gazdagodik ami kellemes a szemnek, nyugtatja a lelket, pihenteti a testet . Ennek gyönyörű tájnak a szívében közvetlen a Duna?parton fekvő Diamant Hotel**** egy igazi ékszer a gyönyörű környezetet kedvelők köreiben.

Részletek ›
Külső vízparti esketések helyszíne

./files/other/2015.10.23.09.27.49_30_m.jpg

Az Önök életében is eljön a Nagy Nap, amikor örök hűséget fogadnak egymásnak. A gyönyörű ünnephez tökéletes helyszín is való, mi ebben tudunk Önöknek segítséget nyújtani. Duna-parti, 5 hektáros parkunkban lehetőség van polgári esküvői szertartások lebonyolítására, szakképzett és lelkes személyzetünk mindent megtesz annak érdekében, hogy felejthetetlenné varázsolja Önöknek ezt a csodálatos ünnepet.

Részletek ›
Dunára néző panoráma finn szauna

./files/other/2015.10.23.09.49.07_31_m.jpg

A finn szauna egy különlegesen kialakított kisebb vagy nagyobb helyiség, ahol a hőmérséklet 70-100 °C között ingadozik, a levegő nedvességtartalma pedig 10-15% között változik. Emiatt a finn szaunát gyakran száraz szaunának nevezik. A Dunára néző panorámás finn szaunánkban az élmény feledhetetlen.

Részletek ›
Konferenciatermek

./files/other/2015.10.23.09.55.18_32_m.jpg

Egy céges rendezvény bizonyítottan közelebb hozza a munkatársakat és üzleti partnereket egymáshoz. Szállodánk  a konferencia szervezés mellett különböző in- és outdoor programokat kínál kedves vendégeinek.
A Diamant Hotel elegáns és minden igényt kielégítő helyszínt biztosít bármilyen jellegű rendezvény megtartására. A professzionális kiszolgálás, modern technikai háttér, étel- és ital kínálatunk sokszínűsége és wellness, spa részlegünk biztosítja rendezvényeink sikerét.

Részletek ›
Óriás légvár

Egy születés- vagy névnapi zsúr megszervezése és lebonyolítása nem kis feladat. Ha szeretné, hogy levegyük ezt a terhet a válláról, valamint a lakás is egyben maradjon, gyermeke pedig felejthetetlen élményekkel gazdagodjon, akkor a Diamant Hotel**** superior Conference, Spa & Family Resort ideális választás.
A programok igény szerint variálhatóak és magukba foglalják a következőket: arcfestés, lufihajtogatás, bűvészműsor, óriás légvár csúszda, vízi trambulin, Dj karaokee partival gyerekdalokkal, kívánságlistával, gyerekkoncert kívánság szerint, vizi torna.

 

Részletek ›
Donau Luxury Suite

./files/other/2015.10.23.10.28.22_34_m.jpg

Lakosztály típusú szobánk tökéletes azok számára, akik kényeztetésre, kényelemre és eleganciára vágynak a tökéletes a pihenéshez és romantikához. A szoba kellemes színeivel, extra körággyal, modern fürdőszobával hívogatja a látogatókat.

Részletek ›
Prémium kategóriás szobák

./files/other/2015.10.23.10.39.10_35_m.jpg

Standard prémium szoba
A modern stílusú exlusive kétágyas szobák részben kényelmesen pótágyazható igény szerint. Modern felújított szobáink, mely franciaággyal, illetve széthúzható ágyakkal ellátott.

Prémium Classic szoba
A klasszikus hangulatban berendezett szoba nyugalmával elbűvöl, elegáns, de mégis lüktető stílusával rabul ejt mindenkit. Kényelmes elhelyezést biztosítanak két fő számára, szükség esetén alkalmasak kisgyermek elhelyezésére is. 2014-ben felújított szobáink

Részletek ›